2008-11-22 11:20 Megas - Suba FC 
Ellenfél-nézőben
Suba, bundaA hosszúfürtű magyar juh szőrös bőréből készült, palástszerű, bokáig érő ruha. Az egyszerűbbeket 5–7 bőrből, az ünneplőket – kinek-kinek módja szerint – 12–24 bőrből csinálták. Ezek közül egy a vállbőr volt, melyet kissé karcsúsított téglalap alakra szabtak, közepét a nyaknak megfelelően kivették. Ehhez toldták az elejbőrt, a vállnál kerekített oldalbőröket és a hátbőrt. A zsákszerűen összevarrt bőröket elöl a nyakkivételtől végig hasították, az alját pedig egyenesre vágták, és irhával körülszegték. Nyaka köré egy egész fekete báránybőrből ún. kacagánygallért varrtak. – Eredetéről nincsenek bővebb adataink, valószínűleg nomád állattenyésztő korunk óta kísér bennünket.
Ahogy az a nevükből is kiderül veszélyes ellenfelek, hiszen a bunda, bundázás maga a csapat. Előszeretettel beszélgetnek egy jó bor mellett a játékvezetővel, főleg meccs előtti napon. A csapat híre, hírneve olyan messzire eljutott, hogy Németországban a porfi liga is átvette a hangzást bunda-bundás -->Bundes (Bundesliga)
Az e szócska a könnyebb kiejtés miatt került a szóba.
A 2008-as városi bajnokságban a III. osztály Kocsis csoportjába szerepeltek, ebből is érezhető, hogy gyorsak. Egy olyan csoportot nyertek meg, ami kocsis, autós tehát gyorsan haladó.
1. Suba FC 17 14 3 0 50-8 45
Veretlenül lettek elsők (ahogy mondtam, bundáznak)
A zsákszerűen összevarrt bőröket amint az idézetből is látható, szeretik az összevart bőrt, tehát a labdát, bogyót.
Legveszélyesebb emberük a Gémesi nevezetű, aki már három gólt szerzett 2 meccs alatt a Bajnokok Tornáján.
Itt hívnám fel a figyelmet a gondos, tervszerű csapatépítésre. Suba, bunda = népi eredet, pásztor életmód ---> gémeskút, itató - Gémes-Gémesi
Szóval mindenki láthatja, komoly meccsre kell számítani